Ebédnél anya megkérdezte, hogy ma vagyok-é 16. Hát nem. Tudod anya, azt érezni fogod. Nem csak az asztalon táncolásról+ áriázásról beszélek, áááh. Egy új ember van itt születőben, kérem szépen. Ezek az utolsó napok ( gyermekkorom kicsiny világa), még tudatlan agyammal tengetem el, de már érzem a felvilágosulás enyhén rózsaszínes, langyos szelét, amint meg-megsimítja arcomat, és beleborzongok: It's time.

Persze, ennek az izgalomnak oka is van. Eeggen. Kicsi koromban, amikor nővérem ugyanezen év napjait élte, megfogadtam: én ilyen akarok lenni. Persze minden húg valamennyire a példaképét látja a nagyobbikban, de ez nálam máshogy működött: Végignéztem tinédzser éveit, és rájöttem, hogy a legcsodálatosabb. a 16-ik. örökké annyi szeretnék lenni.

És most eljön kérem szépen a nagy pillanat. Könnycseppeket morzsolgatva nézem a számítógépen felvillanó glitteres 16-os betűt, és lelkem a magasba szárnyal.

Sweet sixteen.